Blog

Új munkahelyem új segítsége

Amikor az ember nagy váltás elé ér mindig megremeg a lába. Ez teljesen érthető is, hiszen minden váltás esetében el kell gondolkodnunk legalább egy kicsit azon, hogy mi van akkor, hogy ha nem sikerül a terv. Hogyan tudjuk azt a veszteséget feloldani, pótolni, ha szükség lenne rá. Én már akkor nagyon nem szerettem az akkori munkahelyemen dolgozni, mert egyszerűen rossz volt a légkör, nem szerettem bejárni, nem volt motivációm, és nem is becsültek meg. Ennek hatására kezdtem el keresgélni, és amikor rátaláltam erre a kisebb mezőgazdasági cégre, ami úgy működött, mint egy család, rögtön azt éreztem, hogy ott a helyem. Nekik szüksége van az én szakmai tapasztalataimra, a szakértelmemre, nekem pedig arra a légkörre, megbecsülésre, amit tudnak nyújtani számomra. Biztos voltam benne, hogy közösen sokkal jobb eredményeket ki fogunk tudni hozni abból a cégből, mint amit akkor tudott produkálni.

Vettem tehát egy nagy levegőt és elkezdtem náluk a közös munkát. Nem volt sok tartalékom, de arra azért elég volt, hogy ha bármi történik egy új tervet ki tudok találni és addig még finanszírozni is tudom a kötelező dolgokat. Ma pedig már ott tartunk, hogy látszik, nem csak nekem tett jót a váltás, de ennek a cégnek is, hiszen ma már egy új segítő társ is csatlakozott a csapatba egy traktor személyében, amire mindig is nagyon vágytak és ami hihetetlen módon megnövelte a hatékonyságot és a termelést is, ami így a cég bevételeit is. Most pedig igyekszünk megfelelő pályázattal indulni egy kiírt tenderen, amit ha megnyernünk egy újabb traktor beszerzésére szerzünk jogosultságot, akkor pedig már azt gondolom, hogy nem kérdés, hogy akár duplázni is tudjuk majd a számokat és az eredményt. Nagyon örülök, hogy annak idején meghoztam azt a döntést, hogy változtatni szeretnék és mertem lépni, mint ahogyan annak is, hogy most már lassan remélhetően két új traktor is segíti majd a cég működését. Ezek egy kis vállalkozás életében mindig nagy előrelépést jelentenek.

Vélemény, hozzászólás?