Blog

A gyerek új kedvence

Persze az ember nem felejti el egy hamar a saját kamasz korát, annak minden szépségével és nehézségével együtt, és így pedig én is tisztán emlékszem arra az időszakra, amikor is a legnagyobb nehézséget az édesanyám abban találhatta, hogy nem igazán tudott olyan ételeket kínálni számunkra az iker bátyámmal, amit jóízűen, veszekedés nélkül fogyasztottunk volna el. Persze a hamburger és a sült krumpli az minden mennyiségben belefért volna a hasunkba, de hát az édesanyám jól tudta, hogy kamaszként az egyoldalú táplálkozás nem egy egészségügyileg elfogadható életforma, azonban a vége felé már annak is örült, hogy ha egyáltalán ezt a két ételt belénk tudta diktálni, mert hogy egészen elképesztően rossz evők lettünk kamaszként.

Az én kisfiam ma már tizennégy éves, nem is olyan kicsi, és hát azt lehet mondani, hogy egyáltalán nem szeret enni ő sem. Nagyon válogatós, és jól tudom, hogy ilyen esetekben bizony semmit sem ér hogy ha az ember utasítja a gyereket vagy épp ráparancsol hogy mit egyen és mit ne. Én igyekeztem megtalálni azokat az ételeket, amelyek kedvére vannak és szívesen fogyasztja őket. Sosem gondoltam volna, hogy az egyik legnagyobb kedvenc a friss lazac lesz, és persze annak minden feldolgozott formája. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, és hogy nem kellett keresgélnem a receptek után, de azt mondhatom, hogy a tonhal steak és az egyéb finomságok most már nem csak ízre, hanem elkészítésre sem állnak tőlem messze. Az oceanfood.hu csapatától pedig mindig iszonyatosan gyorsan és egyszerűen tudok rendelni, és mivel házhoz is szállítják a termékeket még csak ki sem kell tennem a lábam a lakásból ahhoz, hogy egészséges és friss tengeri herkentyű alapanyagokat szerezhessek. Iszonyatosan kényelmes így beszerezni ezeket a ritkábbnak mondható alapanyagokat, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legalább próbálja meg otthon elkészíteni őket, biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lesz és nem fog csalódni senki sem.

Vélemény, hozzászólás?