Blog

Pénzügyi tudatosság – tegyél félre a javításokra is!

Bizonyára mindenki életében eljön az az idő, amikor a telefonjának baja esik, akár kisebb probléma, akár nagyobb kár. Az is biztosan előfordult már mindenkivel, hogy éppen akkor likviditási gondjai voltak és ha ez a kettő párhuzamosan történik, akkor jön a nagy crach.

Éppen ezért célszerű havonta  eltenni egy kis összeget, olyan céllal, hogy majd jól jön, ez ha gond van. Akár havi ezer forintot de akár ötszáz forinttal is indíthatunk. Nemrég találtam az interneten egy pénzügyi tudatosságra nevelő módszert. Az első héten tegyünk egy perselybe száz forintot, második héten kétszázat és így tovább, aztán ügyes matekosok ki tudják számolni hogy az év utolsó napján hány forint lesz a kasszában, persze ha kell valamire hirtelen akkor onnan is kivehető, de érdemes pótolni, hogy ne kelljen elölről kezdeni.

Ezt alapul véve, akár telefonunk javítására is félre tehetünk, és ha szerencsénk van és nem romlik el akkor akár még bármire el lehet költeni, de ha elromlik és javítani kell, akkor legalább nem kell egyszerre sokat kiadni, hanem ott lesz az úgynevezett vésztartalék. Telefonunk javítására legjobb dolog , ha elvisszük egy iPhone szervizbe, ne otthon próbáljunk barkácsolni, mert azzal egyrészt lehet, hogy nagyobb kárt teszünk, másrészt esetlegesen a garanciánk is elvész, hisz nem szakszervizben javíttattuk a készülékünket.

Vélemény, hozzászólás?